2010. június 30., szerda

Elsőre

Hát elkezdtem én is. Igazából most már csomó embernek van blogja, híres embereknek, "celebeknek" (utálom ezt a szót), és akár a lánynak aki melletted ült a buszon. Igazából azért lett nekem, mert valami újat akartam. Nem csak ezzel a bloggal, az egész életemet kicsit meg akarom változtatni. Az irányt még nem tudom pontosan, csak azt érzem, hogy változásra van szükségem, új dolgokba akarok kezdeni. Ennek az első, vagy egyik első lépése ez a blog. Nem hiszem (sőt biztos vagyok benne), hogy vannak világmegváltó gondolataim, de még azt sem, hogy túl érdekes bejegyzések születnének majd. Leírom ami foglalkoztat, a többit majd meglátjuk. Igazából a mai "új élet" kezdése egy döntéssel kezdődött. Ne egy nagy döntés volt, csak egyszerűen ennyi: el kell engedni. Van, amikor el kell engednünk a dolgokat, mert hisszük, tudjuk, hogy valami jó lenne, ahogy mi szeretnénk, de ha elengedjük lehet sokkal jobb is. Sokszor azt hisszük, hogy az a jó nekünk, amit mi annak gondolunk, de én tudom, hogy van valaki, aki nálunk sokkal jobban tudja, és Ő mindig azt adja amire szükséged van. Nekem is el kell most valakit engednem, de tudom, hogy ennek az ajtónak a bezáródásával legalább 2 másik nyílik majd ki előttem. El kell engednem, de így kapom vissza barátként, és ez sokkal fontosabb, ez biztosabb, tartósabb kapcsolat lesz. Tudom, hogy nagyon nagy közhely, de ne félj a változásoktól! Jó,persze nagyon nehéz, vannak dolgok, vagy akár emberek, akikhez nagyon ragaszkodunk, szinte görcsösen, de ha kapunk hozzá erőt, akkor meg tudunk lenni nélkülük. Tehát ez az új életem egyik első lépése, és hiszem, hogy innentől jobb lesz. A kapcsolatom vele, Vele és remélem minden más is :)