Változás

Elsőre egy választási szlogen jutott eszembe a saját címemről, változás...Nem kezdtem politikába, de tényleg változást érzek. Az utóbbi kb. 3 hónapban picit átalakult az agyam, a szívem. Megint volt egy level up, felnőttebb lettem. Másképp nézem a dolgaimat, és tudatosabban megyek a céljaim felé. Közben levizsgáztam abból a tárgyból, ami tavaly nem sikerült. Idén végre tanultam, rendesen, mint egy normális ember. Nem volt megerőltető vagy furcsa, totál egyértelművé vált. Nem változtak nagy dolgok, csak picik legbelül, de mégis fontosak. Még talán az irány sem lett nagyon más, csak pár kerülőutat sikerült kiiktatni. Minden és mindenki okkal jön az életünkbe szerintem, ennek a változásnak is itt is és most helye van. Nehéz volt az első pillanattól őszintének lenni, és szerintem ennek köszönhetem ezt az újdonságot. Fura, hogy nem látod az "értelmét", hogy megismersz valakit, és mégis rengeteg dolgot tud adni. Lehet nem is ő okozta, de jókor volt jó helyen. Nem mondott ki semmi extrát, csak azt, amit tudsz magadtól is. Nem kísérik csodás fényjelenségek, csak itt van, elmondja és érzi azt, amit Te is tudsz magadtól. Örülsz, hogy érzi a lelkedet, kimondja, amit tudsz és formál. Előrébb visz a világ, már nem az vagy, aki tegnap voltál. Közben ha csak leülnél magaddal őszintén, kérdeznél hogy mit miért teszel és mit miért nem, akkor ugyanide jutnál. Mégis kell valaki más, aki kimondja a Te gondolataidat.

Enneagram

Ezen a héten szerdán és csütörtökön a munkahelyemnek köszönhetően egy Enneagram-tréningen vettem részt. A lényege az, hogy minden ember a 9 emberi alaptípus egyikébe tartozik, ez a személyisége alapjegye. Persze életünk során felveszünk csomó vonást a másik 8 alaptípusból is, de megvan az az egy, ami legbelül a miénk. Érdekes volt, hogy a különböző típusok számára más fontos, másképp gondolkoznak, kommunikálnak. Más a mozgatórúgójuk. Persze, azért tudtam eddig is, hogy az emberek különböznek, de fura volt látni, hogy mégis van benne rendszer. Kijött, hogy én a "menő" kategóriába tartozom, akinek a legfontosabb a külvilág, az emberek elismerése. Tudok hinni a dolgokban, hogy minden jó lesz majd, és ha sikert érzek valamiben, akkor azért bármit. Viszont, kijött az is, hogy amikor nem találok sikert, elismerést, azonnal lelépek...Megtudtam azt is, hogy az egyik csoportba tartozó embereket mért nem értem, és mért nem tudok velük kijönni. Ez valami előítéletféle talán, vagy "eleve elrendelés", de tényleg, nem találjuk a hangot és a hullámhosszt. Nem akarom, hogy ez önbeteljesítő legyen, és a horoszkópoknál is komolyabbnak gondolom, de mindenképpen hasznosnak. Szóval, ha kicsit jobban képben szeretnétek lenni a kapcsolataitokat illetően, nézzetek bele az Enneagramba!!! ;)

Pluszmínusz

Az elmúlt egy hetem totálisan a munka jegyében telt. Szakmai mesterkurzus múlt hét csütörtök-pénteken, ma pedig RoadShow. Két nagyon ellentétes dologgal találkoztam és mind a kettőnek köze van a hithez és a bizalomhoz. A mesterkurzuson Sandro, a világ egyik top pénzügyi tanácsadója segített nekünk hatékonyabbnak, és jobbnak lenni. Már hazafelé úton azt éreztem, hogy jobbá váltam, és az elmúlt hét is ezt bizonyítja. Sandro módszerének a kulcsa pedig a hit. Hinni abban, hogy csak ÉN korlátozom be magamat. Persze vannak természetes korlátaim, és nem tudok puszta kézzel megemelni egy autót, de ha beleteszel egy célba minden Tőled telhetőt, akkor a határ a csillagos ég!! A másik, ellentétes reakció a RoadShow-n érkezett pár kollegámtól. Ők nem kerestek magukban hibát (pár kivétellel), csak a körülményekben, a helyzetben a világban. Ők nem tudják merre tartanak, nem látják magukat 1-3-5 év múlva. Dolgoznak (?), de nincs előttük cél. Ezek munkabeli példák, de szerintem ez igaz az életünk minden területére, csak az működik, amibe beleteszel mindent, ami telik. Lehet egy ilyen célod boldognak lenni, de ez sem fog működni magától, és persze nem olyan, hogy hopp, megvan és hátradőlhetek. Igazából hozhatnék még ezer példát, de szerintem a legfontosabb, hogy tudd mik a céljaid, és tudd merre tartasz, akkor nagy baj nem érhet.
A másik izgalmas történés, hogy megismertem egy lányt, Dorkát. Örülök, hogy betoppant az életembe, mert nagyon helyes lány, szeretek vele beszélgetni, persze hasonlít a természetünk, aminek köszönhetően remekül lehet vele vitatkozni...Alapjában utálok vitatkozni, de ez valahogy más. Meg az egész is...Valahogy más. :)

Nyárvégi

Az elmúlt hetek picit keményre sikeredtek. Volt egy időszak, amikor nagyon féltem. Volt esélye, hogy sok dolog bedől az életemben. Végül nem esett bajom. Meglepődtem magamon, hogy nem kétségbeestem legelőször, hanem Istenhez fordultam. Persze, kb. mindenki Istenhez fordul ha nagyon nagy bajba kerül, még az is, aki totál ateista. Az én fordulásomat mégsem ilyennek éltem meg. Isten adta a jót, és ebben a helyzetben az esélyét is a rossznak. Le akartam tenni az életemet a kezébe, mert tudtam és tudom,hogy Vele biztonságban vagyok. Tudtam, hogy bármi történik is, Isten akarata következik be, ami nem lehet rossz, mert ő szeret minket. Isten megóvott, és közelebb is kerültem hozzá. Ugyanúgy imádkozom és olvasom az Igét, mint korábban, mégis, mintha más lenne. Nem tudom igazából megfogalmazni a különbséget, de mégis azt érzem, hogy léptem egyet Isten felé. És megint rájöttem, hogy nagyon jó az Ő közelében élni, és csak így lehet igazából élni. :)
Épp egy nagy veszekedés után vagyok...Talán nem is veszekedés, csak vita. Megint sikerült összekülönbözni mamámmal...és megint apun...Augusztus 20-án megszentelték az új kenyeret. Szó került a kenyérről, és az ünnepi asztalról. Az asztalról, amit a család ül körbe, ahol együtt kezdik és zárják a napokat. Szerencsések azok, akik átélhetik ezt. Mert hiába van nagyon szép asztalotok, ha nincs, aki körülülje...Tudom, hogy a családi helyzetemmel is tanítani akar Isten, példát mutatni, és felelősségre tanítani, mégis sokszor nehéz. Nehéz, mert rossz látni más, teljes családokat. Olyanokat, ahol szeretetben élnek, együtt. Talán, egyszer, majd...
Viszont boldog vagyok, és pozitív!!!Tudom, hogy ez Isten ajándéka, pedig semmi különös "oka" nincs, csak jól érzem magamat a bőrömben!

Kifelé-befelé

Olvastam Zsuzsi legújabb bejegyzését (Pray until something happens). Nagyon jó ilyeneket olvasni!!! Nem csak azért, mert jó hallani, hogy Bálintéknak jól sikerült a felvételi :). Nem úgy jó, hogy "jupijé jaj de szép és jaj de jó". Jó volt olvasni, mert átélhető volt, és mert eszembe juttatta, hogy Isten minden pillanatunkban ott van!!! Jó olvasni ilyen bejegyzéseket, és látni mások életében is, hogy Isten jelen van, és hogy ők ezt felfedezik, és hálásak tudnak lenni, eszerint tudnak élni. Sokan totál rossz irányba mennek, az életükben olyan "bálványok/ikonok/példaképek" vannak, akik pusztulásba visznek. A fél világ gyászol egy 27 éves énekesnőt, aki halálba itta és drogozta magát. Sokak számára példakép, van, aki még a gyerekének is miatta választott nevet... Hova visznek ezek a példák? És mégis követik ezeket, de ha Bibliát olvasol, akkor hülye lúzer vagy. Nekem is volt már több vitám az egyetemen arról, hogy Isten létezik-e egyáltalán. Nem tudom érteni, aki szerint nem. Valamiért mostanában nem "divat" igazi értékeket követni. Istenhez is csomóan csak végső esetben fordulnak, "ha már más úgysem segíthet". Közben menekülhetünk a problémáink elől alkoholba vagy drogokba, nem fognak megoldódni. Ha Isten elé viszünk egy problémát, az megoldódik. Csak sokak szerint ez ugyanolyan mese mint az Ezeregyéjszaka. Nagyon sok ember él kizárólag kifelé, és belül üresek. Az "életük" csak addig tart amíg megkapnak mindent, amit akarnak, utána vegetáló élőhalottakká válnak. Nem tudják feldolgozni a problémáikat, és az eléjük kerülő helyzeteket. Állandó zajban élnek, mert a csönd befelé forduláshoz vezetne. Belül pedig üresek. A csöndben pedig meghallani Isten szavát. Pedig az ő életükben is ott van, csak nem akarják beengedni. Nem könnyű belépni egy ajtón, és teljesen más szemléletben élni. Nekem is egy hosszú folyamat volt és sok-sok óra beszélgetés Ágival, mire megértettem, hogy tényleg nem működhet ez az egész csak úgy magától. Amikor megtértem, még a saját barátaim sem értettek, és totál hülyének néztek. Azóta növekszik és erősödik bennem a Hit, és egyre több dologban tudom látni Isten akaratát. Változom, és talán jó irányba - ezt Te tudod eldönteni, aki olvasod, és ismertél már régen is -. Erősebb lettem, mert csak az az ember tud erős lenni, akinek van mibe kapaszkodnia. Tudom, hogy én nem lehetek egyedül, és nem kerülhetek olyan helyzetbe, amire nincs megoldás, és ha kísértés ér, akkor is segít a jó úton maradni.
Májusban kaptam egy állásajánlatot a piacon 3. biztosító hívott vezetőnek, a mostani fizetésem négyszereséért. Eddig nagyon szépnek hangzik, szerintem sok ember nem is gondolkodna tovább és igent mondott volna. A másik oldala, hogy 20 éves koromra vezető pozícióba kerülhettem volna, elég jól hangzik, főleg úgy, hogy rengeteg munkanélküli van. A probléma akkor jött, amikor kiderültek a munkakörülmények. Nem a szépen berendezett klímás irodával volt bajom, hanem a szellemiséggel. Ahol most dolgozom, az a legfontosabb, hogy az ügyfeleinknek jó megoldást találjunk, nem az, hogy nagy pénzt keressünk. Voltak, akik féltettek, amikor elkezdtem dolgozni - és hálás vagyok nagyon az aggodalmukért és a szeretetükért - mert ebben a szektorban ritka, hogy ne csak a pénz számítson. Olyan pedig nincs, hogy hiszek Istenben, behívom az életembe, kivéve munkaidőben. Örülök, hogy Isten segített jó döntést hozni, és ezen az úton lépni egyet. Akkor nem gondoltam, hogy ez kísértés, de utólag azt hiszem, hogy egy fontos útkereszteződés volt, ahol sikerült a jót választanom!
Most - úgy érzem erősebb a Hitem, mint korábban bármikor - és boldog vagyok, és tudom, hogy ez Isten áldása!

Reboot

Visszatérő szereplő az életem színpadán: Zsófika újra színre lép (erről csak nekem jut eszembe az hogy Tigris színre lép - ok 20 perc szünet). Nem beszéltünk kb. fél évig, szerintem nem is nagyon találkoztunk, pedig ugye egy szakra járunk viszonylag közel fut egymáshoz az életünk. Aztán most felköszöntöttem a szülinapján (igen, öreg 21 éves:P és igen, én meg jófej vagyok amiért nem felejtettem el) és elkezdtünk beszélgetni. Hiányzott már, és állítólag én is neki. Nem ez a lényeg, bár ez is fontos, megmutatja, hogy szeretet köt össze minket, legalábbis én ezt hiszem. Igazából az nem volt pontos kifejezés, hogy elkezdtünk beszélgetni, mert inkább folytattuk. Persze, kiesett az a fél év, de mégsem volt olyan nagy szakadék. Azok az emberek akiknek ott kell lenni mellettünk mindig felbukkannak, és talán ő is ilyen. Rajta voltam minden idegszálammal egy időszakban, hogy utáljon és soha többet még csak beszélni se akarjon velem (hülye önvédelem - soha,senki,semmiért), de most itt van megint. Nem tudom hova tenni, jó hallani, hogy ebben a fél évben sem szakadt el tőlem, hiányoztam neki - ahogy ő is nekem -. Viszont van itt egy probléma ami még mindig zavar, és már nagyon régen. Nem tudja elhinni, hogy ki vagyok én. Sokszor tényleg kifelé élek és szép fényes cukormáz az életem. De itt a blogon például nem drága napszemüveges, menőkarórás, önmagát eladni akaró üzletember vagyok, hanem csak simán én. Ő még mindig nem tudja (talán?), hogy melyik vagyok én. Rossz, mert ő pont olyan ember, akinek meg akartam mutatni a valódi énemet akkor is, amikor másoknak nem. Jó lenne, ha hinne nekem, és ha merne bízni bennem. Új és váratlan, meg szokatlan, hogy megint itt van. Nem tudom igazából hova tenni. Szeretek vele beszélgetni, ezért is hiányzott, csak a világ valamiért sose akarta, hogy mi nyugodtan tudjunk beszélni. Talán majd most.

Hit

Sokat gondolkoztam mostanában a hiten. Szerintem az egyik legfontosabb dolog a világon. Nem pusztán a hit Istenben. Hinni abban, amit csinálsz például. Hiszek abban, hogy az életemben minden okkal történik. Isten okkal küld és vesz el embereket, és okkal állít bizonyos helyzetek elé. Minden pillanatban tanítani akar valamit. Engem mostanában talán hinni tanított meg, a munkámon keresztül. Korábban, még akár csak pár héttel ezelőtt is állandóan féltem, hogy elrontok valamit, hogy nem tudom azt a szintet hozni, amit én szeretnék. Azóta megtanultam hinni, hinni abban, amit csinálok. Tudom, hogy Isten okkal küldött erre a helyre, ő tudja miért itt és ezt a munkát végzem. Ha pedig ideküldött, akkor nem állít elém olyan akadályt, amit ne tudnék leküzdeni. Mindenki csak olyan terhet kap, amit elbír. A hit önmagában is egy jó dolog, szerintem olyan mint egy biztonsági háló. Isten ott van Veled mindig, de fontos, hogy megtanulj figyelni is rá!

Hazaérni

Hazaérni valahonnan. Nem nagy dolog, megtörténik minden nap. Csak amikor munkából vagy iskolából mész haza az nem olyan érdekes. Ha több napra mész el, akkor már talán. Én sem voltam távol túl sokáig és még jól is éreztem magamat, mégis jó volt hazajönni. Itt mindent ismerek, minden megszokott. Ugyanígy jó hazatérni lelkileg is. Kicsit megnyugodni, elcsendesedni, átgondolni a dolgainkat. Furcsa időszak van most. Több dolog változott meg viszonylag gyorsan. Van, aki irányítani akar, nem érti, hogy nem azért nem kerestem mert nem érdekel, hanem mert semmi időm nincsen. Hiába jó barátom régóta, rosszul esik. Plusz ma szakítottunk. Megváltozott a kapcsolatunk, nem volt már meg benne az a szeretet. Erről nem sokat akarok beszélni, friss és talán nem látnám benne a saját hibáimat. Kezd elindulni megint munkafronton minden, az időm meg erősen tart a nulla felé. Legjobb nyaralás a munka!!! :D De majd tuti kiegyenlítődik és pihenhetek, amikor másnak kell dolgoznia. Minden kiegyenlítődik. Nem kapsz jót rossz nélkül és nem sújt az élet, ha a végén nem lesz áldás is rajtad. Csak pozitívnak kell lenned. Jöhetnék közhelyekkel, hogy minden vég egy kezdet, minden miértnek van mertje és hasonlók. A gondolatban viszont tényleg hiszek, abban, hogy befolyásol a hozzáállásod.

Ajándék

Valami nagyon furát élek most. Ilyen nem volt még velem soha. Jött valaki és egy hét után azt érzem, hogy ezer éve ismerem. Mintha mindig azt akartam volna, hogy itt legyen. Mikor vele vagyok, azt érzem, hogy a jó emberrel vagyok a jó helyen. Természetesnek érzem azt, hogy velem van. Pedig a jó dolgok nem azok, csak szeretjük azt hinni. Érzem, hogy okkal lépett az életembe, és azt hiszem, hogy Isten küldte. Eddig "civil" lányokkal jártam, Pippa az első hívő. Nagyon jó érzés, hogy nem vagyok egyedül és nem leszek gáz amiért Bibliát olvasok és imádkozom. Ma Zsuzsiéknál voltunk Szigetszentmiklóson egy ifjúsági Istentiszteleten. Nagyon jó volt, hogy ott volt velem. Azokban a percekben nagyon erősnek éreztem magamat és a kapcsolatunkat is. Tényleg éreztem, hogy ott volt velem Isten!!!Leírhatnám, hogy imádom a mosolyát, a szemét. Dicsérhetném nagyon sokáig, és mondhatnám, hogy mit szeretek benne. De szerintem sokkal jobban összefoglalom azzal, ha azt mondom, hogy Isten küldte, Istentől kaptam Őt.

Új fejezet

Legutóbbi nagyon szerelmes bejegyzés után ismét a valóságból jelentkezem. Igen, Bogi-téma lezárva. Erről kb. nem sok mindent lehet beszélni, azt hittem igen, kiderült, hogy nem. Majd jön más. Ellenben más fronton kezdenek kifejezetten biztatóan alakulni a dolgaim. Csak megint az a fránya kor...Tudom, nem kellene mindent 20 évesen akarni. Normális, hogy nincsen jó autóm, jó állásom és nagy házam. Igen, tudom, irreális. Elég fura lenne, ha itt tartanék, csak hát ugye mindenkinek vannak álmai, vágyai. 5 év múlva meg akár meglehet. Pénteken kaptam egy jó nagy pozitív jelet az élettől, hogy jó az irány. Erre kell tovább menni, és rendben lesz minden, de nem lesz egyszerű. Egy korszakomnak tuti vége, és felnőttebb lettem a Bogis ügytől. Minden úgy történik, ahogy kell és minden a hasznodra válik valamikor, valamiben. Mostantól pozitív leszek. Teljesen, nem túlélni kell az életemet. Nincs miért sírnom, jó életem van, szerintem sokan cserélnének velem. Szóval új fejezet, tiszta lap, pozitívság és örülni annak ami van :)

B

Kaptam még egy esélyt. Jóvá tenni, amit elrontottam. Kaptam még egy esélyt, hogy azzal legyek, aki a legdrágább nekem. Ezt most már Ő is tudja. 11 szál vörös rózsa segített rajtam, amit én rontottam el, ők javították ki. Tiszta lap nincsen, és emlékezni fog a hibáimra, de kaptam még egy lehetőséget. Szeretek valakit, akit nem ismerek. 2 hete láttam először, de azóta csak rá gondolok. A barátaim szerint sem vagyok ugyanaz, mint azelőtt a szombat előtt. Nem ismerem, de fontos lett. Tényleg szeretem, nem fellángolás, ez több annál. Érte megváltoznék, jobb lennék és bármit megtennék.Soha nem gondoltam, hogy valaki ilyen hatással lesz rám, azt, hogy ezt leírom ide pedig még annyira sem. Lehet, hogy miután találkoztunk depressziós leszek, mert nem vagyok elég jó neki. Félek, de van ami erőt ad: 20 év alatt senki nem volt még, aki ennyit jelentett volna.

Bogi! szeretlek, mindennél jobban!!!

Rém-álomvilág

Ha zenével akarnám akkor Valami véget ért, vagy Boulevard of broken dreams. Igen, ennyi volt. Találkoztunk, "megmérettem, és könnyűnek találtattam". Féltem az egésztől, de reméltem, hogy jó lesz. Soha nem éreztem még ilyet, soha senki nem lett még ilyen gyorsan ennyire fontos. Amíg velem volt azt éreztem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok és azzal, akivel lennem kell. Aztán amikor megláttam a nevét a telefonom kijelzőjén már éreztem, hogy baj van. Utálom, hogy igazam lett. Vágytam rá, hogy beszéljek vele, hogy üzenetet kapjak tőle, az elmúlt két hétben Ő volt a drogom. De mégis összetört valamit, nem bántóan, kedvesen, mosolyogva. Haragudni most sem tudok rá, és még mindig azt érzem, hogy Ő az a nő, akire szükségem van. Ő van nekem kitalálva, ő kell nekem. Nélküle nem vagyok. Éjszaka van, és félek. Éjjel erősebbek az érzések, és nincs zaj, ami elnyomná őket. Most csak én vagyok, sötétség, az ő mosolya és a világító gyönyörű szemei. A szemei, álomvilág, és mégis rémálmokba taszít. Minden szépnek és jónak tűnt, és egy másfél perces telefonbeszélgetés tört össze mindent. Haragudnom kéne? Utálni Őt? Talán könnyebb lenne, de ha Rá gondolok még mindig más jut eszembe. Zenével kifejezve Always (by Bon Jovi), You were born to be my baby vagy Bed of roses. Alig ismerem, de szeretem. Egyszer láttam csak, de kell nekem. Ha Ő nincs, nem tudom én mért legyek...Szép szemei, álomvilág...

Régi,új,más

Már megint nincs időm semmire. Ez a hét megint bolondokháza, pedig még suli sincs...Eszméletlen, hogy megy el az idő. Azt érzem nem csinálok semmit (közben meg de) és már vége a napnak...Kicsit félek, hogy a barátaimra sem lesz időm...vagy nem elég. Közben viszont azért történnek a dolgok és nem csak pénzügyitanácsadok egész nap =) Pl. szombaton vége lett valaminek. Igen, végre vége!!!Már nem gondolok rá, és azt hiszem ezután nem is fogok. Vége, elmúlt egyetlen pillanat alatt. Volt egy érzés, csak egy kis pillanat, és jött helyére egy teljesen új és erősebb. :) Túl vagyok életem legjobb hónapján, már ami a munkát illeti, és a folytatás is biztatóan néz ki. Remélem jó leszek. Szeretnék. A lényeg: most minden pozitív (ok, tudom, kicsit kezd cukrozott nyál lenni), és próbálok én is az lenni, és hiszek abban, hogy ez nagyon sokat számít. Ha én nem hiszek magamban és abban, amit csinálok, akkor ki fog?

Március 15.

Amikor elkezdem még március 15. van, a modern Magyarország születésnapja. Nem fogok unalomig ismételt dolgokat mondani a szabadságharcról. Szerintem a legfontosabb üzenete a közösségé és az összefogásé. Sehova nem jutottak volna 163 éve, ha nem fognak össze, nem kovácsolja őket össze egy közös cél. Szükség volna erre ma is... Sajnos elég sokan vannak, akiknek talán ez az ünnep sem a megfelelő jelentést hordozza. Nem kell sokkal messzebb menni, ha este bekapcsoltad a tévét, arcodba kaptad a Való Világot. Egy nemzeti ünnepen tényleg ezt kell nézni? Persze, kereskedelmi tévé, nézettség kell...A két nagy kereskedelmi adón a híreket kivéve egy perc sem szólt a megemlékezésről! Hogy is van ez? Ha ezt megjegyzed, akkor "magyarkodó" leszel. Közben a helyzet csak annyi, hogy Petőfi,Kossuth,Széchenyi és társai nem a szabad Való Világért küzdöttek. Ennyire szegények lélekben és agyban az itt élők? Szerencsére voltak boldogabb pillanatok is, sokan voltak a Múzeumkertben és a budapesti ünnepségen is. Másik gyöngyszeme az elmúlt napoknak a Kossuth-díj kérdése. Szarka Tamás és Szarka Gyula a Ghymes alapítói is részesültek a kitüntetésben. Voltak hangok, akik szerint jogtalanul, mert nem magyarországi művészek. A kérdés, hogy milyen nyelven alkotnak, melyik néphez tartoznak és melyik kultúrát gazdagítják? A Ghymesre egyébként is érzékeny vagyok, de ez most nagyon gáz. Egyesek szerint a trianoni béke "elmúlt, túl kell lépni rajta". Igen, elmúlt, de túl tud-e lépni rajta az is ilyen könnyedén, aki a mai határokon túl él? Nekik sokkal többet jelent a most megkapott magyar állampolgárság mint nekünk. Mi megkaptuk születésünkkor, semmi különös jelentést nem hordoz. Az ő számukra többet ér, látható ez az ünnephez való hozzáállásukból is. Amíg az anyaországiak a kokárda színeinek sorrendjén vitatkoznak, Erdélyben ünnepeltek. Vissza kellene találni arra az útra, ami 163 évvel ezelőtt megvolt. Mindig lehet közös álláspontot találni, csak akarat kell hozzá. Ne szégyelljük azt, hogy a magyar nemzet tagjai vagyunk. Európa közepén egy kis, de fontos nép a miénk. Németországban pl. kezdettől arra nevelnek mindenkit, hogy legyen büszke rá, hogy német. Itt miért nincs ez? Van miért felemelt fejjel járnunk, nem lehorgasztva és bezzegezve nézni másokat. Ismert és elismert művészeket, tudósokat, sportolókat adtunk a világnak. Természetesen nem azt mondom, hogy forduljon át az egész egy öntömjénezésbe, csak lássuk végre reálisan önmagunkat!

Ui.: Itt is szeretnék gratulálni Császár Angela művésznőnek, aki hétfőn a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett, bár nem hiszem, hogy a velem végzett munka miatt tüntették ki. :)

Újra

December óta nem írtam semmit, majdnem napra pontosan három hónap telt el azóta. Na, most elkezdem szépen pótolgatni a hiányosságomat, ma rögtön két részletben (lehet a másik bejegyzés már holnapra fog datálódni). A lényeg: talán felnőttem...Nem tetszik. Januárban és februárban szinte ki se látszottam a munkából. Gondolom most azért kicsit mosolyogsz, elvégre még csak 20 éves ez az Andris gyerek és nem is teljes állásban dolgozik. Lehet, hogy velem van a baj, vagy csak nagyon akartam és eszetlenül sok energiát tettem bele, de ebben a két hónapban szinte semmire nem volt időm. Örömteli, hogy megvan az eredménye. Jó ilyenkor visszanézni, persze, amikor fáradtan hazaesel nem annak örülsz, hogy majd egyszer eredménye lesz, de ha bekövetkezik amit vártál, akkor jó visszanézni. Kicsit szégyellem magamat a barátaim előtt, ugyanis rájuk se nagyon volt időm. Akadt, akit a születésnapján is csak utazás közben sikerült felköszönteni. Szóval felnövekedés. Nem hittem volna, hogy engem is utolér. Ez olyan rajtam kívülállónak hatott egészen eddig. Persze voltak már jelek, például amikor a főnököm "javaslatára" kellett változtatnom az öltözködésemen. (Iván, igazad volt!) A baj, hogy azt éreztem, hogy egy picit én is kettészakadok. Azt hittem már két énem van, egy komoly, megfontolt (valahol röhej, hogy ezt én írom magamról), felelősségteljes pénzügyi tanácsadó meg "az" Andris. Aztán sikerült megértenem, hogy nem erről van szó, ezek csak rétegek (Shrek-hagyma, megvan?). Ami belefér az egyik helyzetben az elfogadhatatlan a másikban. Nem nagy felfedezés, de újszülöttnek minden új. Mialatt ezen gondolkoztam kicsit depressziós is lettem, nem láttam, hogy az egyik nem a másik helyett vagy ellen van, hanem épp, hogy egymást erősítik. Jelentem, megtaláltam, felfogtam. A másik, hogy (megint, sokadszor) rájöttem, hogy vannak barátaim, és hogy ez nagy ajándék. Régebben féltem, még ide is leírtam, hogy egy kapcsolatom eléggé válságba került. Szerencsére azóta helyreállt minden, kiderült, hogy a barátságunk erős. :)