Amikor elkezdem még március 15. van, a modern Magyarország születésnapja. Nem fogok unalomig ismételt dolgokat mondani a szabadságharcról. Szerintem a legfontosabb üzenete a közösségé és az összefogásé. Sehova nem jutottak volna 163 éve, ha nem fognak össze, nem kovácsolja őket össze egy közös cél. Szükség volna erre ma is... Sajnos elég sokan vannak, akiknek talán ez az ünnep sem a megfelelő jelentést hordozza. Nem kell sokkal messzebb menni, ha este bekapcsoltad a tévét, arcodba kaptad a Való Világot. Egy nemzeti ünnepen tényleg ezt kell nézni? Persze, kereskedelmi tévé, nézettség kell...A két nagy kereskedelmi adón a híreket kivéve egy perc sem szólt a megemlékezésről! Hogy is van ez? Ha ezt megjegyzed, akkor "magyarkodó" leszel. Közben a helyzet csak annyi, hogy Petőfi,Kossuth,Széchenyi és társai nem a szabad Való Világért küzdöttek. Ennyire szegények lélekben és agyban az itt élők? Szerencsére voltak boldogabb pillanatok is, sokan voltak a Múzeumkertben és a budapesti ünnepségen is. Másik gyöngyszeme az elmúlt napoknak a Kossuth-díj kérdése. Szarka Tamás és Szarka Gyula a Ghymes alapítói is részesültek a kitüntetésben. Voltak hangok, akik szerint jogtalanul, mert nem magyarországi művészek. A kérdés, hogy milyen nyelven alkotnak, melyik néphez tartoznak és melyik kultúrát gazdagítják? A Ghymesre egyébként is érzékeny vagyok, de ez most nagyon gáz. Egyesek szerint a trianoni béke "elmúlt, túl kell lépni rajta". Igen, elmúlt, de túl tud-e lépni rajta az is ilyen könnyedén, aki a mai határokon túl él? Nekik sokkal többet jelent a most megkapott magyar állampolgárság mint nekünk. Mi megkaptuk születésünkkor, semmi különös jelentést nem hordoz. Az ő számukra többet ér, látható ez az ünnephez való hozzáállásukból is. Amíg az anyaországiak a kokárda színeinek sorrendjén vitatkoznak, Erdélyben ünnepeltek. Vissza kellene találni arra az útra, ami 163 évvel ezelőtt megvolt. Mindig lehet közös álláspontot találni, csak akarat kell hozzá. Ne szégyelljük azt, hogy a magyar nemzet tagjai vagyunk. Európa közepén egy kis, de fontos nép a miénk. Németországban pl. kezdettől arra nevelnek mindenkit, hogy legyen büszke rá, hogy német. Itt miért nincs ez? Van miért felemelt fejjel járnunk, nem lehorgasztva és bezzegezve nézni másokat. Ismert és elismert művészeket, tudósokat, sportolókat adtunk a világnak. Természetesen nem azt mondom, hogy forduljon át az egész egy öntömjénezésbe, csak lássuk végre reálisan önmagunkat!
Ui.: Itt is szeretnék gratulálni Császár Angela művésznőnek, aki hétfőn a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett, bár nem hiszem, hogy a velem végzett munka miatt tüntették ki. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése