Munkatapasztalatok

Csöppet eltűntem. Van mentségem, tisztelt bíróság: dolgoztam, meg elindult a zegyetem. Jó, nem most, meg ezek nem új dolgok, de elkezdtek kicsúcsosodni. Elején vagyok a munkának, minden nehezebben megy és tovább tart mint azoknak akik már ezer éve ezt csinálják. Szeretném megmutatni a főnökeimnek és önmagamnak is, hogy nem hiába bíznak bennem, hogy jó tudok lenni. Azt érzem, hogy itt a helyemen vagyok, persze nem volt még másik igazi munkahelyem, így nincs viszonyítási alapom. Tiszta "cukrozott nyál",de mégis leírom, hogy szeretem ezt csinálni és szeretek itt dolgozni. Eddig csak a filmekben láttam ilyet - sőt nem is hallottam róla, hogy létezik - de nálunk az emberek normálisak, mosolyognak és segítenek. Nincs olyan, hogy ha nekem szar, Neked legyen még szarabb. A másik a "szakmánk"-ra vonatkozik, valamiért nem szeretem ezt a szót egyébként. Elég rossz hírű ez a dolog, de azért mert sokan nagyon rosszul állnak hozzá. Én úgy látom - egyre inkább -, hogy ez szolgálat és segítség az emberek felé. Vannak dolgok, amikben Magyarországon alig találsz embert, aki képben van, ilyenek a pénzügyek is. Mi segíteni akarunk (és ezt most Te se hiszed el nekem, valld csak be), mert nagyon csomó embernek bejött. Senki nem tudja mikor hal meg, milyen problémák nehezítik majd az életét. Az autójára szóló biztosítást mindenki csinálja önként és dalolva, rengeteget utána néz, tájékozódik. Az életére meg nem gondol? A családja jövőjére nem gondol? Arra, hogy mi lesz a gyerekeivel nem gondol? Nem akarunk senkit sem lehúzni, mégis az én anyukámat is emlegette már nem egy ügyfél. Jó lenne, ha elhinnék, és meghallgatnának. Kicsit toleránsabbnak kellene talán lenni, globálisan és elfogadni, hogy létezik aki segíteni akar.