Az elmúlt hetek picit keményre sikeredtek. Volt egy időszak, amikor nagyon féltem. Volt esélye, hogy sok dolog bedől az életemben. Végül nem esett bajom. Meglepődtem magamon, hogy nem kétségbeestem legelőször, hanem Istenhez fordultam. Persze, kb. mindenki Istenhez fordul ha nagyon nagy bajba kerül, még az is, aki totál ateista. Az én fordulásomat mégsem ilyennek éltem meg. Isten adta a jót, és ebben a helyzetben az esélyét is a rossznak. Le akartam tenni az életemet a kezébe, mert tudtam és tudom,hogy Vele biztonságban vagyok. Tudtam, hogy bármi történik is, Isten akarata következik be, ami nem lehet rossz, mert ő szeret minket. Isten megóvott, és közelebb is kerültem hozzá. Ugyanúgy imádkozom és olvasom az Igét, mint korábban, mégis, mintha más lenne. Nem tudom igazából megfogalmazni a különbséget, de mégis azt érzem, hogy léptem egyet Isten felé. És megint rájöttem, hogy nagyon jó az Ő közelében élni, és csak így lehet igazából élni. :)
Épp egy nagy veszekedés után vagyok...Talán nem is veszekedés, csak vita. Megint sikerült összekülönbözni mamámmal...és megint apun...Augusztus 20-án megszentelték az új kenyeret. Szó került a kenyérről, és az ünnepi asztalról. Az asztalról, amit a család ül körbe, ahol együtt kezdik és zárják a napokat. Szerencsések azok, akik átélhetik ezt. Mert hiába van nagyon szép asztalotok, ha nincs, aki körülülje...Tudom, hogy a családi helyzetemmel is tanítani akar Isten, példát mutatni, és felelősségre tanítani, mégis sokszor nehéz. Nehéz, mert rossz látni más, teljes családokat. Olyanokat, ahol szeretetben élnek, együtt. Talán, egyszer, majd...
Viszont boldog vagyok, és pozitív!!!Tudom, hogy ez Isten ajándéka, pedig semmi különös "oka" nincs, csak jól érzem magamat a bőrömben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése